Ellenzéki pártok a politikai rendszer átalakítását igérik

Bér- és nyugdíjemelést, az egyenlőtlenségek csökkentését és progresszív adórendszert ígért több ellenzéki párt vezetője a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete által szervezett fórumon Budapesten szombaton.

Ellenzéki pártok közösen koszorúztak a budapesti Nagy Imre-emlékháznál

Az 56-os forradalom évfordulóján közösen koszorúzott Nagy Imre mártír miniszterelnök II. kerületi házánál az MSZP, a Demokratikus Koalíció (DK), az Együtt, a Magyar Liberális Párt, a Modern Magyarország Mozgalom (MoMa), a Párbeszéd és a Szolidaritás egy-egy képviselője.

Szél: Az ellenzéki pártok egymással vannak elfoglalva

A Lehet Más a Politika (LMP) elkötelezett aziránt, hogy megállítsa a gyűlöletkeltést és kormányra kerülve visszaadja a politikát a magyar embereknek - jelentette ki az LMP miniszterelnök-jelöltje csütörtökön, az ellenzéki párt országjáró körútjának első állomásán, Hatvanban.

Nézőpont: az ellenzéki pártok tagadják a migráció jelenségét és veszélyét

Deák Dániel, a Nézőpont Intézet elemzője szerint a magyarországi ellenzéki, különösen balliberális pártok korábban tagadták, manapság pedig egyre kevésbé mernek beszélni a tömeges illegális migráció jelenségéről, annak veszélyéről.

Fidesz: az ellenzéki pártok készek a migránsok betelepítésére

A Fidesz-KDNP szerint az Európai Bíróság kvótaperben hozott döntésére született ellenzéki reagálásokból az következik, hogy az ellenzék kész a migránsok betelepítésére.

Ellenzéki pártok szerint a kormány szűken értelmezi a család fogalmát

Ellenzéki pártok szerint a kormány nagyon szűken értelmezi a család fogalmát, és így a támogatások sem jutnak el mindenkihez. Szél Bernadett, az LMP társelnök-frakcióvezetője, valamint két független országgyűlési képviselő, Szelényi Zsuzsanna (Együtt) és Demeter Márta a Családok budapesti világtalál

Fidesz-KDNP: ha az ellenzéki pártokon múlna a magyar családok idén sem léphetnének előre

A Fidesz és a KDNP szerint az ellenzéki pártok már többször bizonyítékát adták annak, hogy a magyar családok rájuk nem számíthatnak, és ha rajtuk múlna, idén sem léphetnének előre.
Ellenzéki pártok tiltakoznak a közigazgatási bíráskodás ellen

Ellenzéki pártok tiltakoznak a közigazgatási bíráskodás ellen

Több ellenzéki párt, a Demokratikus Koalíció (DK), a Párbeszéd Magyarországért (PM) és a Magyar Liberális Párt (Liberálisok) is tiltakozott csütörtökön a közigazgatási bíráskodás bevezetésének kormány...
Kósa: a tények nem zavarják az ellenzéket

Kósa: a tények nem zavarják az ellenzéket

A Fidesz frakcióvezetője szerint az ellenzéki pártokat nem zavarják a tények, amikor megszorítást vagy helyben topogást emlegetnek a 2017-es költségvetéssel kapcsolatban. Kósa Lajos az M1 aktuális ...
Az LMP a dolgozói szegénység felszámolásának módjáról egyeztetett ellenzéki pártokkal

Az LMP a dolgozói szegénység felszámolásának módjáról egyeztetett ellenzéki pártokkal

A lényeges kérdésekben egyetértett a parlament három ellenzéki frakciójának képviselője az LMP által a dolgozói szegénység felszámolása érdekében összehívott ötpárti egyeztetésen, amelytől a kormánypá...
Quaestor - Ellenzéki pártok: alkalmatlan posztjára a miniszterelnök

Quaestor - Ellenzéki pártok: alkalmatlan posztjára a miniszterelnök

A szocialisták által kezdeményezett egyeztetésen részt vett ellenzéki pártok szerint alkalmatlan posztjára Orbán Viktor miniszterelnök, erről nyilatkoztak a csütörtöki budapesti egyeztetés után az LMP...
Ellenzéki egyeztetés - Mesterházy: még néhány nap kell a megállapodáshoz

Ellenzéki egyeztetés - Mesterházy: még néhány nap kell a megállapodáshoz

Felelősen, kompromisszumra készen tárgyalnak a felek az ellenzéki egyeztetésen - írja Mesterházy Attila a honlapján vasárnap, az MSZP elnöke szerint még néhány napra lesz szükség a megállapodás minden...